5Tusa | Az első 5




 Beautyohverload Bettije 5Tusa nevű kihívást hirdetett, a részletes szabályokra most nem térnék ki külön, itt elolvashatjátok, de lényeg az, hogy minden 2 hetente csütörtökön, 6kor 5Tusa! Az ötletet Bettinek ez a kép adta, 10-esével haladunk, amiből 5 tust mindenféleképpen el kell készíteni, na nekem sikerült megint porszemet ejteni a gépezetbe, mert az egyik tusról (10) nem készítettem képeket!!!!! Ahogy átnyálaztam a szignózás, méretezés előtt, nem találtam róla egyet sem és nem is értettem miért, meggyőződésem volt, hogy készültek, de nem! :DD valószínűleg ez a baki akkor történhetett mikor egy másik elfoglaltságba is kezdtem közben, istenem, ez annyira én vagyok, meg se lepődök és az sem, hogy utolsó pillanatra hagytam a tusok elkészítését. Viszont a teljesség igénye nélkül készítettem egy plusz tust, ami nincs is a képen, (ezzel kompenzálom a béna fotózásom, a sors keze) de következő körben már a 10-es is itt lesz!  

Őszintén szólva örülök, hogy tusozásra adtam a fejem, mert rájöttem, hogy még mindig lehet mit tanulni, még mindig lehetnék sokkal precízebb és kísérletezőbb és az alap tusvonalakon is van még mit szépítenem. A szemem formájához próbáltam alakítani a tusvonalakat, hogy ne nézzek ki némelyikkel idiótán, a 3-as számú tussal is próbálkoztam, de annyira bután állt és nem tetszett magamon, hogy le se fotóztam :D mindenesetre nagyon élveztem és még tusvonal rajongóm is akadt (Köszi anyci! :D)

Első körben elkészített tusvonalak: 1, 2, 6, 9 + saját, vagyis a 2-es átvariálva 


Remélem tetszett nektek és azt is,
hogy csatlakoztok hozzánk még többen! :)

Ezeket olvastad már?

26 megjegyzés

  1. Nagyon szép lett az összes, ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  2. nem csalódtam Benned! Annyira szépek lettek, mintha vonalzóval csináltad volna o_____O
    a saját verzió lett a legjobb!
    Miket használtál?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó azért nem olyan szép hibátlanok, meg a szemhéjam bőre sem egy álom, de köszönöm! :) na, el is felejtettem odaírni :D pótlom is!

      Törlés
  3. Az elsőt hogy tudtad ilyen mérnöki pontossággal megcsinálni?? Eszméletlen jók :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Babráltam vele egy darabig az biztos :D ilyenkor jövök rá, hogy kell egy vékony hegyű tusecset precíz munkákhoz. Köszönöm! :)))

      Törlés
  4. Gyönyörűek! Én már boldog lennék, ha csak egyet meg tudnék csinálni! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Viktória :) gyakorlás, gyakorlás na meg türelem :D és hidd el simán menni fog!

      Törlés
  5. Hűűű... Gyönyörűek lettek. Olyan pontosak, hogy csak na :)Nekem a 9-es a kedvencem. De a saját verziód is nagyon szép, érdekes lett ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :))) a 9-es az az igazi dívás tusvonal, örülök, hogy bejön az enyém is :)

      Törlés
  6. A saját verziód nagyon tetszik, igazán mutatós!

    VálaszTörlés
  7. Eddig is szívleltem Bettilányt, ezért az ötletért viszont még jobban szívembe zártam! :)
    Niki, szokás szerint szuper megvalósítás, a saját verziód nagyon szép, simán fent lehetne a listán, arról nem is beszélve, h az általad készített 9-es sokkal jobb, mint az eredeti! ;)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jól néznek ki, főleg az utolsó tetszik:)

    VálaszTörlés
  9. tökéletes, gyönyörűen megcsináltad mindet.

    VálaszTörlés
  10. profi vagy ez nem vitás :) Én még éppen csak a tusvonal tanuló fázisában vagyok és csak remélni tudom hogy egyszer, sok-sok gyakorlással eljutok erre a szintre! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ná, hogy eljut, simán! :)) Ha gondolod nyugodtan csatlakozz hozzánk, hiszen bárki jöhet, nem muszáj bloggernek lenni! A kész munkákról készült fotókat pedig Bettinek kell elküldeni :)))

      Törlés
  11. A te verziódat egyszerűen imádom! Gyönyörű lett :)

    VálaszTörlés