Beszámoló | Aussie


Tegnap az Aussie rendezvényén jártam. Facebook-on már írtam is a várható programokról egy szösszenetnyit, most pedig beszámolok egy kicsit részletesebben is mindenről :)
A rendezvény... a gyönyörű, még meg nem nyitott Váci1 üzletház 6. emeletén kapott helyet, aminek teraszáról  Budapest lenyűgöző látványa tárult elénk. A terem "Aussie" színekben pompázott, kellemes zene szólt, isteni koktélokat iszogattunk, szuper volt a hangulat! A házigazda Istenes Bence volt, aki fiú lévén abszolút megbirkózott ezzel a lányos témával és tartotta a frontot :D. A rendezvényen ott volt Bak Kyra stylist is, aki a magyar Aussie lány három ausztrál stílusú szettjéért felelt, ugyanis ő maga is több hónapot töltött ott, erről mesélt is nekünk kicsit, ami igazán érdekes volt, megtudhattuk, hogy az ausztrálok nem egyszerű figurák, lazák és belevalóak. Galló Mónika mesterfodrász pedig a termékek összetevőjéről beszélt, hiszen mindegyikbe valami ausztrál növény kivonata került, ezeket az összetevőket mi magunk is megszaglászhattuk, kenegethettük. Boros Anita, a Procte&aGamble képviseletében mesélt a márkáról, annak történetéről, termékeiről, és az Aussie lány kiválasztásáról...hogy végül kire esett a döntés? Íme:

 
Ada hatalmas mosollyal az arcán lépett be a terembe, hihetetlenül energikus, bájos és vidám nő. Mesélt a forgatás élményeiről, egy kicsit saját magáról is, az ausztrál emberek stílusa rá is igazán jellemző. Nem véletlen hogy őt választották! :) 






A márkáról... elmondható, hogy igazán eredeti, kreatív és fiatalos, elég csak felmenni a weboldalára és elolvasni a termékcsaládok leírását, igazán közvetlen és vidám, némelyiken még fel is röhögtem :D. Ettől függetlenül igen is komolyan veszik a hajápolást, a márka filozófiája is így szól: "Többet akarsz az élettől? Kezdd a hajaddal!". Tényleg megfogja az embert ez a fajta marketing, de azt hiszem ennyi nem lenne elég ahhoz, hogy pár év leforgása alatt már 50 millió!!! flakon keljen el, és ennyien fogadjanak örök hűséget az Aussie termékeknek. Azt hiszem kellett még  ide Tom Redmond " hajvarázsló" is és utazása Ausztráliába 1797-ben, ugyanis ekkor ismerkedett meg az ott található növényekkel, gyümölcsökkel és azok kivonatával és döntötte el azt is, hogy ezeket mind-mind felfogja használni, hogy segítsen különböző hajproblémákon. És bamm, így lett az Aussie! :D Tom 3 Minute Miracle receptje egyébként már 30 éves...wow.

 5 hajtípus ápolására kereshetünk megoldást. 
A balzsamok(250ml) és samponok(300ml) egységesen 1699 Ft-ba kerülnek, a 3 Minute Miracle balzsamok(300ml) pedig 1999 Ft-ba és a DM polcain keressétek őket. 


Néhány összetevőt itt szaglászhattuk meg, kenhettünk magunkra, mint pl: 
- Ausztrál makadámdió, azon kívül, hogy a világ egyik legfinomabb diójának tartják és még egészséges is (röviden szólva :D), a hajápolásban is ismeretes, hiszen remekül hidratál, ápolja a töredezett hajat 
- Citromfű, ami újjáépíti, erősíti a hajszálakat 
- Jojobaolaj, nedvességmegkötő, hidratál, véd és ápol
- Kék-hegység keverék, ami két különböző eukaliptusz kivonatából készült. (A Kék-hegységben egyébként 91 különböző eukaliptusz faj van, több mint bárhol máshol!), serkenti a haj növekedését és erőssi teszi,  fertőtlenít
- Ausztrál vadbarack (Quandong), bár részeletes infó nincs róla, de azt hiszem egyrészt az illatért, másrészt a hidratálásért felel
- Avokádó olaj, szintúgy erősít, regenerál 
- Aloe Vera, ezt mondanom se kell mennyire tápláló összetevő :)

A legtöbb összetevő a termék illatosításáért is felel! :) 


Goodie bag-ek, bennük egy pendrive a sajtóanyaggal -amit egyébként nagyon szuper ötletnek tartok- és egy fülhallgató cserélhető fejekkel, ez nagyon jópofa :D, és egy doboz Miracle Moist termékekkel és a 3 perces csodával. Első körben annyit elárulok, hogy az illatuk egyszerűen mesés!!! A többi pedig kiderül :)


És végül a fent említett csodálatos látvány...imádtam.


Remélem tetszett Nektek a beszámoló és a kis márka bemutató! :)
Ti próbáltatok már Aussie terméket?

CONVERSATION

14 megjegyzés:

  1. Eddig nem ismertem a márkát, de a lelkes bemutató meggyőzött egy próbára :P
    A szlogen tényleg elég bolond :D Jó értelemben :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon bolondosak :D Már alig várom, hogy használjam őket, addig kénytelen vagyok csak szaglászni őket.

      Törlés
  2. nekem a kampány sem nagyon tetszik, valamint ada is unszimpatikus, de ettől függetlenül ki fogom próbálni a termékeket, mert külföldi bloggerek nagyon dícsérik. hátha nekem is beválik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó sajnálom hogy nem tetszik, de így van, a termék a lényeg, ha az jó akkor nincs probléma! :D

      Törlés
  3. Én használom már egy ideje a volumennövelő sampont, és tényleg elképesztő!;)Nemsokára írok is róla, mert tényleg egy olyan samponról van szó, ahol látható a kiemelkedő eredmény.Nagyon szeretem!:)http://szepseglabor.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Woow ez nagyon jól hangzik! Kíváncsian várom a tesztet :)

      Törlés
  4. Ez most nem ide tartozik, de én annyira meglepődtem hétfőn, mikor elkezdték felszerelni a "Budapest Eye"-t :D de mekkora jó már! (csak mert itt is látom a képen:)

    VálaszTörlés
  5. Pont tegnapelőtt nézegettem őket Dm-ben, viszont nálunk a 3perces balzsamból csak festett hajra való volt kint így azt nem vásároltam. Gondolom a polcokat folyamatosan tölthetik, mivel elég gyér volt a felhozatal. :(
    Én is ki szeretném őket próbálni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én legutóbbi Dm-es látogatásom alkalmával teli polcokat láttam, szóval tuti hogy folyamatosan töltik őket :)

      Törlés
  6. Wow, csodás! Nagyon kíváncsi vagyok a termékekre! Az pedig külön pont jó, hogy azt a termékcsaládot kaptad, amivel szemeztem! ;) Máris várom a véleményeket róla!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na tessék! :) Ma volt az első hajmosásom vele, abszolút pozitívak (illatosak :D) a tapasztalataim, de még tesztelgetem hogy teljes véleményt tudjak mondani :))

      Törlés
  7. Már egy jó ideje ismerem a márkát, édesanyám küldött pár terméket tőlük anno Angliából. Olyan fini illatuk van ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó de jó :) Én eddig csak külföldi bloggerek oldalán, videójában találkoztam velük, szóval úgy örülök, hogy hozzánk is bejött, remélem szépen lassan majd minden jó kis márka megérkezik :D nem lenne ellenemre!

      Törlés