Aden | Terracotta szemhéjpúder trió (04)


Még karácsony előtt érkezett hozzám az Aden-től egy csomag, benne - további megújult termékek mellett - ez a csodás kis szemhéjpúdertrió. Mivel végül is én magam választhattam ki a 6 szemhéjpúderből hármat, ami számomra kedves és örülnék is nekik, majd abból ők 1-et, hogy változatos színekben kerüljenek mindenkihez a termékek, így nagyon mantráztam, hogy a három választott közül ez a 04-es utazzon felém, és nagy örömömre így is lett! :)
Még azt el kell mondjam, hogy a márkának véleményem szerint nagyon jót tett ez a kis "ráncfelvarrás". A termékek logója - vagy ámblokk a csomagolása - teljesen megváltozott, letisztult lett, és úgy látom most igazodott a külcsín a belbecshez. Hiszen nagyon jók az Aden termékek, de a csomagolásuk nem erről árulkodott, márpedig ez is fontos, egyrészt szeretjük szép dolgokkal körülvenni magunkat, másrészt ez az első amit meglátunk ugye egy termék esetében, döntő lehet, hogy szimpatikus-e vagy sem, most azok is bátorkodnak majd levenni a polcokról, akik eddig ez miatt nem tették! Bővült is a termékek listája, pl.: BB krémmel, pigmentekkel, filces tussal, ajaktintákkal, de kismillió mást is találunk az új webshopjukban - ami megint csak nagyon jól sikerült - itt megtalálunk mindent egy helyen :)

Néhány infó...
Tehát 6 szín közül válogathatunk, mindegyik árnyalat szárazon és vizesen is használható! 

Ennek a triónak a csomagolása egyszerű, átlátszó műanyag, mégis masszív és rendes erőnléti edzés kinyitni a tetejét :D. A különböző színek szoros egymás mellé helyezése nem éppen jó ötlet, nagyobb ecsettel a középső árnyalatba bele sem tudunk nyúlni, ezt kissé sajnálom, de természetesen némi koncentrálással idegbajjal és egy kis fejű ecsettel megoldható procedúra. És nagyon megéri, mert a színek csodálatosak! Mindegyiknek ragyogó fénye és csillogása van, puha, selymes és kissé poros a textúrájuk, de kellően pigmentáltak. A poros textúra miatt azért ajánlok valami krémes alapot, amibe bele tudnak majd jóól tapadni, így mindegyik szín látványosabb is. Vizesen használva a selyemfény helyett metálosabb énjük jön elő, naggyon széépek! A színek tartósságával is elégedett vagyok, alig kopnak meg a nap végére. A 3 árnyalat:
- Finom arany fényű sötétzöld 
- Arany fényű barack | a legcsillogóbb a háromból
- Világoszöld erős arany fénnyel és csillogással | a legszebb a háromból :D
Összességében...
abszolút elégedett vagyok vele, kifogástalan a minősége és a színek is különlegesek :) 

Honnan? Adenshop Mennyiért? 1118 Ft Mennyiség? 5g




Ti próbáltátok már az Aden terracotta szemhéjpúdereket? Monot? Triót? :) 



*A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolta a véleményemet!

Ezeket olvastad már?

16 megjegyzés

  1. Pont ez a trio van meg és IMÁDOM! Olyan kis mesebeli színek ezek.
    Amúgy nekem még a régi csomagolással van, és ha jól nézem, csak a logó változott. :D De egye kutya, ezekért a színekért műanyag nélkül "a la pan" is fizettem volna!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ne is mondd, én is odáig vagyok érte, főleg hogy nagyon jól kihasználhatóak ezek a színek :)

      Törlés
  2. Szemezgettem már vele, de nem tudtam eldönteni melyik színnel kezdjek. :D

    http://life-beauty-me.blogspot.com/2014/01/a-legjobb-pirosito-qianle-pirosito-teszt.html

    Sora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, megértelek! :) Nekem még a kék, ami nagyon hívogató, ordibál felém :DD
      A belinkelt posztban lévő pirosító pedig meseszép, azért az árért pedig szinte ajándék volt!!!

      Törlés
  3. Csak szemeztem vele, de eléggé meggyőzött a teszted :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előre is elnézést a pénztárcádtól, hehe :D

      Törlés
  4. Gyönyörű! Nekem az 5-6-os tetszik a legjobban, képről nem is hittem volna, hogy ez a színtrió is ilyen jól néz ki! (ezért is érdemes swatchokat nézegetni ;) ) Egyébként az arculatváltás/frissítés előtt is körülbelül ennyibe kerültek a termékeik? Szemhéjfestéket előtte nem nézegettem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú igen, ők is szépek! :) Hú, ezen én is gondolkodtam, de szerintem ha változott is nem olyan sokat, nehéz ezt mondjuk megmondani, mert pl. százas boltokban lehetett hozzájuk jutni azt hiszem, azok árai pedig abszolút eltérőek, de legjobb kihasználni a minden hónapban futó 1-et fizet kettőt kap akciójukat, na meg 4000Ft felett már ingyenesen kiszállítanak, szóval most várom, hogy a filces tusok, pigmentek és csillámok legyenek ilyen akcióban, betárazok ám :DD

      Törlés
  5. Nagyon szép, le fogok csapni rá én is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem abszolút megéri, különleges kis trió hordható színekkel :)

      Törlés
  6. Nagyon jó terméknek tűnik, alig lehet választani a sok szép szín közül!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ez mellett a 03 és 06-os triókat néztem ki, de a 01-es is jól szuperálhat, füstös szemhez meg pláne :)

      Törlés
  7. Szép, de ezeket a képeket te kitobival és makró közgyűrűkkel csinálod? Annyira szépek. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó köszönöm, igen-igen, egyelőre velük :), de már fáj a szívem egy fix 50-esre :(

      Törlés