TIGI | Bed Head Colour Goddess (Sampon és balzsam spray festett vörös hajra)


Legutóbbi posztomban a vörös haj árnyoldaláról írtam, ahol a 3. pontban épp azt ecseteltem, hogy ha nem akar az ember fakó, megkopott hajkoronát, akkor tényleg kénytelen sűrűn festetni azt és kipróbálni a színvédő samponok sokaságát, hogy hátha meglesz az igazi, amivel még szebbé, ragyogóbbá és élénkebbé tehető a vörös haj és szó se róla, színvédő termékek vannak bőven a piacon, lehet válogatni, de kimondottan vörösre valót és még hatásosat is már nehezebb találni. Mikor olvastam Andi véleményét erről a Tigi Colour Goddess samponról és balzsamról, nemsokkal később be is szereztem őket. De nem apróztam el :D, mindjárt a legnagyobb kiszereléssel vettem a samponból, tutira elhasználom mindet alapon, míg balzsam tekintetében úgy döntöttem elég csak a spray. Nos lássuk nekem mennyire váltak be.

Néhány infó a Colour Goddess festett, barna és vörös hajra való termékcsaládról...
A termékek keratint, kókusz és édes-mandula olajat tartalmaznak, amik behatolva a haj belső részébe, egyfajta mikro víztaszító réteget képeznek a hajszálak felszínén, lezárva a kutikulákat, ezáltal a haj fényesebb, simább, színe pedig tartósabb, élénkebb és sokkal kevésbé kopik, mivel a szín hosszabban megmarad a hajszálak kérgében. Továbbá az olajak, aminosavak és a többféle vitamin (A, E C), hidratáló anyag is ápolja, erősebbé, rugalmasabbá, szebbé teszi a hajat. Ezenkívül tartalmaznak fényvédőt is (UVA/UVB), hogy a haj színe még tovább tartson. Sőt, hogy a hajszín még és még élénkebb legyen, a sampon nagyon alaposan, de mégis kíméletesen távolítja el a szennyeződéseket. Ráadásul szulfátmentes, továbbá nem tartalmaz alkoholt se a balzsam, se a sampon, ezáltal a fejbőr és a haj sincs kitéve erős szárító hatásnak.

Nos, a csomagolását csak a samponnak említeném meg, mivel kényelmes és praktikus. Szép történet lenne, ha ezt a 750 milit flakonból kéne hagyományos módon adagolnom, de ez a pumpás megoldás valami álom, rátenném minden samponra, balzsamra. Istenem, hogy mennyi felesleges mozdulattól megkímél :D, csak alá tartom a tenyerem, lenyomom és pont elegendő mennyiség kerül a kezembe, fejemre. (És milyen kínos, hogy már ennyitől elvagyok alélva és ennyi sort szánok rá :D). 
Térjünk is rá arra a fontos momentumra, ami még napokkal a hajmosás után is intenzíven érződik mindkét terméknél, amit vagy megutálsz 2 hajmosás után vagy örökké beleszeretsz. KARAMELL. Tömény, édes karamell illat , huh. Sőt, ehhez a karamell élményhez a sampon esetében hozzájárul a folyékony, de mégis sűrű, kissé ragadós textúra és karamell szín. Botrány :D. Számomra nagyon élvezetessé teszi a hajmosást és balzsamozást ez az édes illat, szerencsére még mindig nem untam meg, de érzem, hogy a nyári hónapokban váltogatva fogom használni egy könnyedebb, semlegesebb illatú samponnal, de az is lehet, hogy csak a balzsamot fújkálom majd, mert nagy melegben érzékenyebben viselem a szirupos illatokat, de mégis annyira hatásosak színvédelem terén, hogy hosszabb időre tuti nem venném le őket a polcomról, mert tényleg működik a színvédelem. Bár a színeresztést nem szüntették meg végleg, tehát enyhén még mindig vöröses a víz, de korántsem annyira, mint a sampon és balzsam használata előtt, ez igazi áttörés számomra :). A hajam színe ragyogó és élénk, illatos, nagyon sok bókot kapok rá, amit nem győzök megköszönni és elárulni mitől ilyen. De nemcsak a színvédelemben jeleskednek, hanem az ápolásban, a sampon még tisztításban is. Istenien puha, selymes, dús és kifésülhető lesz tőlük a hajam, a sampon használata után pedig érezhetően tiszta a fejbőröm, hallom ahogy fellélegzik, haha :D, és szerencsére nem irritálja, nem viszket tőle. Amit talán negatívumként említenék, az a sampon textúrája. Fent már írtam, hogy sűrű, kissé ragadós és folyik, ezért én mindig szükségét érzem a hígításának, felhabosításnak -szerencsére ez gyorsan megy-, hogy könnyebben eloszlatható legyen a hajon, és ne érezzem kimoshatatlannak, ne nehezítse el a hajat, ne zsírosítsa azt. Több helyen is olvastam, hogy sokuknak a hamar zsírosodó haj volt a gond a sampon használata után, de szerintem ez hígítással és alapos lemosással nem jelent gondot, legalábbis én így tapasztaltam. A balzsammal szerencsére nincs ilyen gond, viszont száraz hajra az erős illata miatt nem igazán fújkálom, mert két lábon járó vajkaramell cukornak érzem magam :D 


Összességében...végre egy színvédő sampon és balzsam, amik tényleg működnek, látható, érezhető hatásai vannak, és a színvédelem mellett sokkal szebb és kezelhetőbb is a haj. Nagyon megszerettem őket és bátran ajánlom mindkettőt, vagy együtt vagy külön akár! Viszont, aki nem szereti a tartósan édes illatokat, neki nem lesz jó választás sajnos.

Honnan? Iparfüméria Mennyiért? Sampon: 3330Ft(750ml) öblítés nélküli kondicionáló: 2620Ft (250ml)

Ti próbáltátok már valamelyikőjüket? Milyen színvédő samponra esküsztök?
Illatokban mit preferáltok samponoknál? Vagy teljesen mindegy? :D


Share:

9 megjegyzés

  1. Válaszok
    1. Bocsánat a megkésett válaszért, de nagyon szívesen! :)

      Törlés
  2. Ahogy a blog végére értem, már biztos voltam benne, hogy ki kell próbálnom ezt a sampont, de jelenleg sehol sem kapható :( (remélem csak ideiglenesen:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tőled is bocsánat a megkésett válaszért! Pont most lestem meg és a 250ml kapható http://www.iparfumeria.hu/tigi/bed-head-colour-combat-colour-goddess-sampon-festett-hajra/, de szerintem a nagy méretű is hamarosan elérhető lesz! :)

      Törlés
    2. De aranyos vagy, köszönöm! :)

      Törlés
  3. Szia!
    Lenne egy kérdésem hozzád, mint vörösségnek szakértőjéhez. Jelenleg karamell színű a hajam, nagyon szép, vakufényben és napfényben egyenesen vörös (az a természetes beütésű narancsos-rezes), és olyankor olyan jó színe van, hogy nem győzöm magam meglesni a kirakatok üvegében. Szóval nagyon agyalok azon, hogy bevállalok egy vörös hajfestéket, viszont ódzkodom a szőkítéstől. Szerinted azt muszáj? Eredetileg sötétbarna vagyok, ahhoz képest egész világos most a hajam. Szerinted befogná szépen egy vörös festék? A buszokon mindig látok elrettentő példákat, de már nagyon szomjazom az állandó vörösségre.
    Köszi, ha szánsz időt a válaszra. :)

    VálaszTörlés
  4. Szia !
    Nekem már volt mindenféle vörös árnyalatú a hajam,most jelenleg hasonló színű,mint a tiéd. Kipróbáltam ezeket a termékeket is még anno,és sajnos nekem nem váltak be,elég hamar kikopott az élénk vörös szín a hajamból. Viszont amire esküszöm,az a white hair. Kevin Murphy festékkel festették legutóbb a hajam,és már több,mint másfél hónapja intenzív vörös a hajam,pedig eddig 3 hetente kellett festetnem,hogy ezt az vibráló,élénk hatást megtartsam. Szerintem érdemes hozzájuk benézni ! :)

    VálaszTörlés
  5. Szia! Ez a sampon megegyezik ezzel: http://www.iparfumeria.hu/tigi/bed-head-colour-goddess-kondicionalo-olaj-festett-hajra/ (ez epp a balzsam de a sampon is ilyen), csak uj csomagolasban, vagy ez masik? Koszi elore is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsófi! :) Igen, szerintem ez az új csomagolásuk, de ugyanaz a termékcsalád vörös és barna hajra. A TIGI oldalán is már csak ilyen külcsínnel vannak fent: http://www.tigi.hu/katalogus/?webshop_category%5Bwebshop_category%5D%5Bitem%5D=1
      Egyedül a kondicionáló sprayt nem látom, lehet hogy annak befejezték a gyártását :( óh.

      Törlés